Velence, avagy élet a lagúnában
A víz – hogy is lehetne másként – határozza meg a velenceiek és a szomszéd szigeteken élők életritmusát. Nyáron, amikor a városba érkező vendégek a csatornák vizén szikrázó déli napfény játékában gyönyörködnek, a szűk mellékágakban élő helybéliek azon bosszankodnak, hogy az alacsony víz miatt a rothadás szaga terjeng hálószobájuk ablaka alatt. A többi évszakban pedig, amikor a turisták régen hazaértek Tokióba, Torontóba vagy éppen Toulouseba – éppen a magas vízállás, az acqua alta teszi tönkre az üzleteket és lakásokat. Csakhogy sok velencei mégis a létfenntartás lehetőségét köszönheti a kereken 50 km hosszú, legszélesebb pontján 14 km széles lagúnának és számtalan apró szigetének. A város egy főre jutó hal, és tenger gyümölcsei fogyasztása a legmagasabb Itáliában. Következésképp halászok egész seregére van szükség a kereslet kielégítésére. Minthogy Velencében és Velence körül mindet csónakon kell szállítani, a hajóépítés i jelentős gazdasági ág, arról már nem is szólva, hogy hányan dolgoznak ezeken a járműveken.
A rossz nyelvek szerint Venezia la Serenissima (a legfenségesebb Velence) annyira hiú város, hogy az emberi lét profán realitásait – ezek közül is leginkább a halált – következetesen száműzte a falai közül. Az elhunyt velenceieket egy temetőszigeten temetik el, ez az Isola de San Michele. Mivel a lagúnában rengeteg, többé-kevésbé jól lakható kisebb-nagyobb sziget van, a város vezetőségének nagyon könnyű dolga volt, amikor bizonyos embercsoportokat, szakmákat ki akart telepíteni, bármi okból is minősült nemkívánatosnak a város falai mögött. Az Isola Lazaretto Nuovo például a 15. és 16. században karantén volt. A hosszú útról érkező hajók itt tették ki azokat az utasaikat, akiken valamiféle fertőző betegségre utaló gyanús tünetet észleltek. Burano tipikus halász-sziget, Murano pedig az üvegfúvók szigete lett. Sant Erasmo és Vignole a város zöldségeskertje. Torcellora az evés-ivás örömei okán érdemes ellátogatni, és elmenni például Locanda Ciprianihoz a Piazza Santa Foscán.
Velence és a lagúnák megismerésére különféle közlekedési eszközök állnak rendelkezésre. Először is ott a vaporetto, ez tölti be az autóbusz szerepét. Hosszabb utakra legalkalmasabb a motonave, a kétemeletes hajó. A komphajók neve traghetti, aki pedig vízitaxit rendel, motoscafo jön érte. A szépszámú gondola nélkül Velence közlekedése nem lenne teljes. Ám míg a turisták gondolákkal utaznak, amelyekben városnézés közben, zenés kíséret mellett össze lehet bújni, a helybéliek a gondola traghettivel utaznak a Canal Grande két partja között. Nem drága, de jó egyensúlyérzéket kíván!
